Robert Southey. The Old Man’s Comforts and How He Gained Them
You are old, Father William, the young man cried,
Lewis Carroll. You are old, Father William
“You are old, father William,” the young man said,
“And your hair has become very white;
And yet you incessantly stand on your head–
Do you think, at your age, it is right?”
“I feared it might injure the brain;
But now that I’m perfectly sure I have none,
Why, I do it again and again.”
And have grown most uncommonly fat;
Yet you turned a back-somersault in at the door–
Pray what is the reason of that?”
“I kept all my limbs very supple
By the use of this ointment–one shilling the box–
Allow me to sell you a couple?”
For anything tougher than suet;
Yet you finished the goose, with the bones and the beak–
Pray, how did you manage to do it?”
And argued each case with my wife;
And the muscular strength, which it gave to my jaw,
Has lasted the rest of my life.”
That your eye was as steady as ever;
Yet you balanced an eel on the end of your nose–
What made you so awfully clever?”
Said the father. “Don’t give yourself airs!
Do you think I can listen all day to such stuff?
Be off, or I’ll kick you down stairs!”
Juhász Andor. János bácsi (1929)
János bácsi vén legény,
Mért jár mindig a fején?
Haja fehér, mint a hó,
Kendnek ez már nem való.
Ha tótágast állok én,
Csak agyamnak ártok én.
De mert agyam nincs nekem,
Veszély nélkül tehetem.
Más ha vén, fogy, csontja fáj,
Kend meg kövér, csupa háj,
S bukfencet hány, szörnyűség!
Hogyha a szobába lép!
Más ha vén, már alig rág,
Kend pedig a sült libát
Csontostul is megeszi,
Mondja, hát ezt hogy teszi?
Mikor ifjú voltam én,
Nőmmel civakodtam én.
Ezért lett ez állkapocs
Olyan kemény és dacos.
János bácsi vén legény,
Mégis ügyesebb, mint én,
Egy ángolnát könnyedén
Egyensúlyoz orrhegyén.
Hármat kérdeztél öcsém,
Többet nem felelek én,
S szemem elé, ha kerülsz,
Úgy kirúglak, hogy repülsz!
***************
Kosztolányi Dezső fordítása (1935)
Családi kör
Este van, este van, ki-ki nyugalomba,
Rettenve sikolt fel az eperfa lombja.
A legkisebb fiú nekimegy a falnak,
Homlokát letörli, azután elhallgat.
Ballag a cica is, leteszi a könyvet,
Meg-megáll, körülnéz, elébb, elébb görnyed.
Egy-egy szárnyat-combot nyújt a kicsinyeknek,
Természete ez már a magyar embernek.
Pendül a kapa most, hazajön a gazda,
Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja,
Rikoltoz a bagoly, az imént fejé meg,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket.
A gyermek is álmos, új ruhája készen,
Vasalót tüzesít az anyja ölében.
Nem mese ez, gyermek — így feddi az apja —
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta.
*****************************
Szobotka Tibor fordítása (1958)
Te öreg vagy, apám
Te öreg vagy, apám, a hajad csupa dér,
minek állsz folyton a fejeden?
Nem száll – kérdi fia – az agyadba a vér?
Nem ártalmas az ily öregen?
Ifjan – szól az öreg – bizony féltem is én,
odalesz az eszem, az agyam,
de nem agy, víz van a kobakom fenekén,
csigavér, ne aggódj te, fiam!
Te öreg vagy, apám, amint mondtam előbb,
a hasad meg mint két emelet,
hogy vetsz – kérdi fia – itt az ajtó előtt
ilyen óriási bukfenceket?
Ifjan – szólt az öreg, rázva szürke haját –
folyton kentem a lábaimat,
egy shillingért adom a kenőcs dobozát,
vegyél, hogy te is fürge maradj!
Te öreg vagy, apám, a fogad kiesett,
csak a pépet illene nyelned,
hogy rágsz – kérdi fia -, akkor hogy eszed
meg a csőrt, csontot, kacsamellet?
Jogász voltam én egykor – így szól az öreg -,
eleget gyakoroltam a nyelvem,
megvitattam anyáddal minden pörömet,
s számat ily edzettre pereltem.
Te öreg vagy, apám, nemigen hiszem én,
hogy úgy látsz ma is, mint valaha.
S lelövöd a legyet a torony tetején!
Hogy vagy ily ügyes? – kérdi fia.
Te vigyázz! – felel az. – Kicsordul a pohár,
eleget nyaggattad apádat,
unom a locsogást, ne gyötörj, te szamár,
kotródj ki, mert fültövön váglak!
********************************
Varró Dániel fordítása (2009)
Vén vagy, William papa
“Vén vagy, William papa” szólt a legény,
“Ráncosra aszalt az öregség,
Mégis sokat állsz a fejed tetején —
Te, ez ebbe a korba helyes még?”
“Gyerkőce koromba” felelt az öreg,
“Féltem, hogy agyam belevásik,
De mióta a kor, fiam, elhülyitett
Fejen állok azóta rogyásig.”
“Vén vagy” szólt újra az ifju titán
“S fölszedtél jó sokat itt-ott.
Mégis, papa, hídba lemész te simán —
Áruld nekem el, mi a titkod?”
“Tűnt ifjúkoromba” felelte az agg
“Kentem magam ezzel a krémmel.
Fiam egy tubus ára kilenc penny csak,
Jó szívvel adom neked én el.”
“Vén vagy, s a fogaknak e korba megárt
Már bármi, kivéve mi pépes.
Ollóstul eszed meg, apám, a homárt —
Mondd, hogy vagy ilyesmire képes?”
S William papa mond: “Tudod, ifjan apád
Gyakorolt a rögös jogi pályán.
Attól bírom ennyire jól a strapát.
Megerősödik attól a száj ám.”
“Öreg vagy” szólt a fiú, “nemigen
Lát már a szemed, de a kígyót
Megpörgeted ötször az orrhegyeden —
Mondd, hogy marad az neked így ott?”
“Három hülye kérdés bőven elég,
Már megmondtam, mi a farba”
Mondotta az agg. “Na, sipirc, kifelé!
Vagy rúgva leszel, fiu, farba.”
********************************
Szilágyi Anikó fordítása (2013)
Öreg vagy már, Vilmos bátyám
‘Szólt az ifjú: “Öreg vagy már, bizony, Vilmos bátyám,
Megrozzantál, megőszültél, halántékod deres,
Mégis folyton fejenállsz, mi elég furcsa látvány,
Szerinted a te korodban ezt művelni helyes?”
“Hajdanában” — felelte rá Vilmos nagy komolyan,
“Attól féltem, ez esetleg rosszat tesz az agynak,
Ám mióta rájöttem, hogy nekem nincsen olyan,
Félnivalóm nem maradt, hát csinálom, ha hagynak.”
Válaszolt az ifjú erre: “Öreg vagy valóban,
Amint azt már említettem, el is híztál szépen,
Mégis hátraszaltóztál az imént az ajtóban,
Áruld el, hogy mért csináltad ezt tulajdonképpen?”
“Hajdanában,” — mondta a bölcs ősz fürtjeit rázva,
“Rugalmas volt minden tagom e kenőcsnek hála,
Olcsón adom” — mondta kézzel-lábbal magyarázva
“Veszel párat, ha azt mondom, egy shilling az ára?”
“Öreg vagy már” — így az ifjú, “gyenge az állkapcsod,
A faggyú is rágós neked, de sikerült mégis
Egyben, csőröstül-bőröstül egy libát felfalnod,
Áruld már el, hogy csináltad, hadd tudjam meg én is!”
“Hajdanában” — szólt az öreg, “felcsaptam ügyésznek,
Megtárgyaltam minden pert a hitvesemmel rendre,
Ennyi haszna biztos volt — már látom — az egésznek:
Állkapcsom megerősödött egész életemre.”
“Öreg vagy már” — így az ifjú, “s nincsen olyan egyén,
Ki elhinné, hogy a szemed éles, mint régebben,
De angolnát egyensúlyoztál az orrod hegyén,
Hogy vagy képes ilyesmire, hol van a trükk ebben?”
“Három kérdésedre immár megadtam a választ,
Most már aztán elég legyen, ne játszd itt az eszed!
Vedd észre, a fecsegésed milyen nagyon fáraszt,
Tűnj innen, mert lerúglak a lépcsőn, ha nem teszed!”
László Noémi (2017)
‘Öreg vagy, Pál atya,’
szólt a legény,
‘Ősz hajad már mint a hó,
Fejen állsz mégis, míg jön-megy a fény,
Mit gondolsz, ebben a korban ez jó?’
‘Suhanc koromban’ Pál atya mond,
‘féltem, hogy tompítja elmém,
de mit is féltene egy vén bolond,
most már juszt is ezt tenném!’
